Lelkünk és testünk gyógyulása: FÉNYHÁLÓ

18327911_sMire is jó ez az érdekes elnevezés? Mi az amit adhat nekünk? Ilyen és hasonló kérdések merülnek fel bennünk, amikor először halljuk meg ezt a szót: Fényháló.

Amikor először találkoztam ezzel a gyógymóddal, az 5 éves kislányomnak volt szüksége segítségre. Egy félrenyelés miatt és a Dédi mama halála miatt együttesen egy olyan blokk alakult ki Vivikében, hogy nem tudott lenyelni szilárd ételeket. Fél évig próbálkoztunk mindennel. Majd eljutottunk a fényhálóhoz, mely egy kezelés után azt eredményezte, hogy a kislányom ezt mondta nekem „ Anya már nincsenek azok a csúnya félelmek a fejemben” majd elkezdett ismét rendesen ételeket fogyasztani.

Egyik kedves paciensem azt mondja ’varázslás’. Igen úgy tűnhet, hogy van egy problémánk, ami megoldásra vár, vagy fáj a csípőnk, de semmi nem segít. Jövök én és azt mondom, csak helyezd magad kényelembe és lazulj el, semmi mást nem kell tenni csak enged meg magadnak, hogy a változást befogadd. Mi is történik ezután: egyszer csak azt vesszük észre, hogy elmúlt a csípőnkből a fájdalom, a derekunkban a lumbágó már csak egy emlék. Igen ilyenkor a szkeptikus az azt mondja Veronika te varázsló vagy és ez varázslás.

A valóságban az energiablokkok kitisztulnak és így ami  problémát okoztak a fizikai síkon már csak rossz emlék marad.

Egy rövid leírás a fényháló technikáról:

„A Fényháló egy olyan technika amely megnyitja a kapcsolatot a Forrással és az Anyafölddel. Egy nagyon mély szinten tisztítja a blokkokat és azokat a problémákat, melyek gátolnak  minket abban, hogy a legteljesebb módon élhessük az életünket. Elsősorban a tudatalatti szinten működik, és néhány aspektusában a tudatos szinten is, és mély változásokat hoz az egyén életének számos területén. A kezelések után általában mélyen ellazult, energizált és könnyed állapotba kerül az ember, mintha nagy súlyoktól szabadult volna meg.
A Fényháló egy olyan spirituális és energiagyógyítás, amit annyiszor végezhetünk, ahányszor csak úgy érezzük, hogy szükségünk van rá.
A fényhálót alkotó fényrácsok frekvenciákon működnek. Ezeken a frekvenciákon, a csakrákon, és az egész mezőnkben – beleértve az auránkat és az energetikai területünket – egyfajta váza, lenyomata van a mi saját történelmünknek. A történelmünknek, amely a tapasztalatainkat foglalja magában, egészen a csillagéleteinktől kezdve a földi életeinken át a mostani létünkig. Minden egyes ilyen történet a mezőnkbe van írva, mert nem néztünk szembe velük – és így nem tanultunk belőlük. A Fényháló technikával megnyitjuk ezeket a történeteket, és szembenézünk velük. Így ki tudjuk tisztítani őket a sejtjeink memóriájából, így nem kell tovább vinnünk ezeket sejtszinten többé, de a tanításaikat integráljuk az életünkbe és a lelkünkbe.
Ahelyett, hogy egyenként hántolnánk le a rétegeket, egyenesen a velőnkbe megyünk. A külső életünk egy tükröződése a velőnknek, belső lényegünknek, és fordítva. A Fényháló szembesít a legfontosabb feladatokkal, lehetőséget adva arra, hogy egy tisztább úton dolgozhassuk fel őket, és visszavehessük az erőnket és felelősséget vállaljunk.
Ez a munka soha nem agresszív, vagy erőszakos, csakis olyan mélyre hatol, amennyire az nekünk megfelel.
Teljesen visszahozza a lelket a testbe, így segít teljes életet élni. Minden olyan struktúrát képes lesz az ember észrevenni maga körül, melyek nem tiszták, és nem a javát szolgálják. Lebontóvá válnak ezek a régi struktúrákat, és újakat állíthatunk fel helyettük. Élő csatornává válunk, így könnyebben viseljük majd testi és lelki szinten is a változásokat, melyek elénk kerülnek. Harmóniában élhessünk a Föld Anyával, és a Forrással is, ahonnan útmutatást kaphatunk életünkre, utunkra vonatkozóan.” Forrás: www.fenyhalo.hu

Az általam kezelt emberek mindegyike azt érzi, hogy egy kipihent megkönnyebbült állapotba kerül a kezelés után. Olyan mintha 3-4 órát aludt volna. Később jönnek a telefonok a sikertörténetekkel. „Képzeld Veronika elmúlt a fájdalmam, nagyon hálás vagyok neked és köszönöm.”

Amennyiben egy kicsit is nyitott az ember a holisztikus gyógyításra, érdemes megtapasztalni milyen csodálatos változásokat eredményez a Fényháló technika életünkben. Itt tudsz nálam jelentkezni és kérdezni: http://www.csaladesegeszseg.hu/szakertoink/vinczene-kertesz-veronika-fenyhalo

Fotó: 123rf.com


 

A szerzőről

További cikkek a szerzőtől:

 

1 Hozzászólások

  1. Kerekes Edit szerint:

    Kedves Veronika!
    Érdekes lehet, szívesen megtudnék többet a módszerről.
    Üdv: Kerekes Edit

    [Hozzászólás ehhez a gondolathoz]

Szólj hozzá!

 




 

 
 
 
More in Úton az egészség felé (1 of 97 articles)