Rigó Petra

Közgazdasági Egyetem mellett kezdtem el dolgozni területi vezetőként és oktatóként Biztosítóknál, majd saját céget indítottam (www.hiteltervezo.hu), melynek fő tevékenysége leginkább a fiatalok, családok pénzügyi tervezése. Azóta közel ezer ügyfelünk van, bővült a tevékenységi körünk befektetési  és hiteltanácsadással, saját irodánk, honlapunk és hírlevelünk van, melyek segítségével aktuális információkkal látjuk el ügyfeleinket a pénzügyek területén.

Úgy gondolom, hogy az ember élete három alappilléren nyugszik, ezek a családi stabilitás, az egészség és az anyagi biztonság. 3 évvel ezelőtt abba a helyzetbe kerültem, hogy életem mindhárom pillére egyszerre  „kapott találatot”.  Annak ellenére történt mindez, hogy gyermekkorom óta rendszeresen sportoltam, az ifjúságom védett családi légkörben telt, közgazdász vagyok és 10 éve pénzügyi tanácsadással foglalkozom.

Ma már túljutottam egy váláson, a vele járó érzelmi és  anyagi válságon, illetve több, stressz által kiváltott betegségen.  Szerencsére  sokat tanultam a múltból és a jelenlegi kapcsolatom alapja a őszinteség és a kölcsönösség. Második férjemmel gazdasági helyzetünket sikerült rendbe tenni és többek között a rendszeres testedzésnek és az életmód-váltásnak is hála, egészségem is kezdi visszanyerni régi formáját, amiben kisfiam is társam.

Az egyik legfőbb dolog, amit ebből az időszakból megtanultam,  hogy nőként is minden helyzetben oda kell figyelnünk saját magunk és családunk pénzügyeire. Akkor is, ha gyesen vagyunk, ha nem értünk úgy hozzá, ha nincs időnk vagy ha egyszerűen könnyebb megoldás, hogy majd a párunk foglalkozik ezzel. Az élet olyan váratlan pénzügyi helyzeteket hozhat, amiket érdemes felkészülten fogadni, mert rengeteg  gondtól kímélhetjük meg magunkat.  Az egészségünk és az  anyagi biztonságunk is az a terület, amivel nem akkor kell foglalkoznunk, ha megrendült, hanem folyamatosan figyelmet kell fordítanunk rá, hogy megmaradjon minél hosszabb ideig.

Örülök a megtiszteltetésnek, hogy leírhatom gondolataimat a nők és a pénzügyek szövevényes kapcsolatáról. Fő küldetésemnek ennek kapcsán azt tartom, hogy segítsek a Nőknek életük pénzügyi tervezésében rövid és hosszútávon. Igyekszem konkrét esetekkel, történetekkel is szolgálni, melyekben bizonyára sokan magukra ismernek majd. Nem biztos, hogy minden élethelyzetre lesz majd receptem, de nagyon remélem, hogy akik nyomon követik majd írásaimat, találnak benne számukra használható és megszívlelendő tanácsokat.

Amennyiben kérdésedet személyesen szakértőnknek szeretnéd eljuttatni, kérlek kattints ide.

Ha kérdésedet láthatják Olvasóink is, akkor itt alul a hozzászólások között írd le.