Utazik a család- 2. rész

Repülőút babával

Vízparti nyaralási tippekről már írtunk korábban és két hete ismét alkalmaztam tudásomat: eredmény -> szép barna bőr, sok-sok nevetés és élmények. Már ott a tengerparton jutott eszembe, hogy önmagában az is biztonságot ad, hogy van nálam (agyban és a táskában) több dolog is, amihez tudok nyúlni (megelőzés, kisebb balesetek esetén).

Mai cikkem témája a repülőutak pici gyerekkel, amire  általában (tisztelet a kivételnek) a szélesebb családi kör első reakciója „hát ezt nem kellene ekkora gyerekkel”.

Mekkora gyerekkel induljunk útnak? A kérdés költői. Hiszem, hogy csakis  a szülők maguk tudják a jó választ. Lányom 15 hónaposan ült először repülőn, mert akkor kaptunk egy lehetőséget New Yorkba látogatni. Előtte hetekig gondolkodtunk, izgultam. A döntés után viszont már nem volt kérdés, hogy minden rendben lesz, alkalmazkodunk minden helyzethez. Utólag azt láttam, hogy az én/mi nyugalmunk annyira észrevehető volt lányom számára is, hogy ő bírta legjobban a 9 órás repülőutat. Azóta már 10-szer ült ismét repülőn, többször, mint villamoson. :)

Tippek egy csokorban- ismerős szülőktől + amit hozzátettem:

- az utazásról már jóval korábban érdemes beszélni, megmutatni a repülőt/autót/hajót és hogy miért jó utazni. Nálunk hetekig esti meseként olvastam a Bogyó és Babóca sorozatból, a Repülő című mesét. Ehhez a lányom ragaszkodott :)

- közös összepakolás, bőröndnyitás, rakodás: lányom még éppen csak tudott egyedül járni, amikor már beleültettem a bőröndbe és/vagy húzogattuk. A saját ruháit imádja pakolni, itt a zipzározásban kell gyorsnak lennem csak a végén :)

- az ésszerű pakolás: kisebb korban külön csomag(rész) a babának, pelenka és kellékei, átlátszó zacskóban a keksz/innivaló/bébiétel/tápszer. Ezt úgyis kérik külön a biztonsági ellenőrzésnél, néha meg is kell előttük kóstolni.

- Kézipoggyász se legyen túl sok, pláne ha még babakocsi is van. Nálunk a babakocsi mellett még  hátizsák van, akkor kézben tudom vinni lányomat.  Segítségnyújtásban vegyes tapasztalataim vannak: USA-ban segítőkész volt a reptéri személyzet, másik 3 reptéren pedig senki nem segített vagy anyukák egymásnak. Ez utóbbira viszont bizton lehet számítani!

- Érkezés a reptérre és az utazás során: végig arról beszéltem, hogy mi történik, mit fogunk csinálni, mit csinál a néni/bácsi, miért… ezt természetesen a gyermek szintjén. Dorka lányom a 2. USA-beli utunkon már tudta, hogy a belépésnél adunk ujjlenyomatot és hogy sorban kell állni.

- Ha már a nagyobb csomagokat leadtuk a check-innél, akkor arra benti pár órára is érdemes programot szervezni: megnézni a repülőket, enni/inni, pelenkát cserélni/wc-re menni, játszani, rajzolni, matricázni. Mi már több korszakon végigmentünk: eleinte 500 matrica felragasztása foglalta le Dorkát (több körben), 2 hónapja a gépek nézegetése és a reptéri személyzet munkája nyűgözte le.

- Fel- és leszállás: nálunk az vált be, hogy pici dara kekszeket eszünk és iszunk. Soha nem volt még gond, sikítozás, fülfájás, rosszullét, félelem. Láttam anyukákat, akik megszoptatják a kicsiket, mert azt még nem írtam, de sokkal fiatalabb babák is szoktak utazni velünk. A felszállás mindig gyorsan eltelik, a leszállásnál amióta Dorkának külön széke van (és nem kell ölbe vennem, ha a stewardess rám szól), azóta nyugi van. Előtte meg megszámoltuk a fákat és autókat, mondókáztunk, állathangokat utánoztunk és angol szavakat kiabált leszálláskor mint „Yes, yes! Chicago, Miami, New York” :)

- Nálam a legnagyobb türelmet igénylő feladat a leszállást követően visszaszerezni a csomagokat, átmenni több ellenőrzésen. Nekem az vált be, hogy Dorka kicsi arcát nézem, ahogyan rácsodálkozik az új helyre, az új emberekre. És utána már mehetünk is aludni és hajnalban felébredni (időeltolódás éljen!) és Starbucksot keresni, mert az már hajnali 5kor is kinyit.

- És nem utolsósorban, nálam van a mini-elsősegély csomagom: First, zöld krém, kids multivitamin, C vitamin, activator (szűrt aloe lé). Füldugulás, hányinger, rosszullét nálunk szóba sem jöhet :)

Nektek milyen bevált módszereteket van repülős utazásokhoz?


Kapcsolódó cikkek:

 

A szerzőről

Egészség és életmód coach vagyok. Küldetésem, hogy támogassak minden hozzám fordulót életének jobbá tételében, legyen szó egészségről (gyerekek, felnőttek), kapcsolatokról, célokról, szokásokról, karrierről, munkáról és fejlődésről. Hiszem azt, hogy a megoldás már létezik és felszínre tudod hozni :-) Lányommal és férjemmel az eltöltött közös idő jelenti számomra a feltöltődést a világ bármely pontján, legyen az egy new york-i forgatag vagy éppen egy biciklitúra a Bükkben.

További cikkek a szerzőtől: | A szerző honlapja: Pesti Kata

 

1 Hozzászólások

  1. Kubi szerint:

    Drága Kata!
    Gratulálok a szervezéshez és a rugalmassághoz.
    Kicsit túllihegjük ezt a gyerekkel-utazni-pláne-repülőn projektet. A leírásodból egyértelmű, hogy sokkal jobban jártál, hogy Dorkát vitted magaddal a tengerentúlra, mint engem. Pedig már nagy baba vagyok.
    Egy kedves barátom Svédországban él, és a kislányát 8 évesen már egyedül engedte a nagymamához Budapestre repülővel. Sőt még egy szőnyeget is küldött a kislánnyal ajándékba. Minden sikeresen megérkezett: a gyerek is meg a szőnyeg is. Ma már a kicsi lány férjes asszony, hat nyelven beszél, és a jég hátán is megél.
    Szóval, csak bátran, fedezzük fel a világot e gyerekekkel.
    Üdv: Kubi

    [Hozzászólás ehhez a gondolathoz]

Szólj hozzá!