A passzív dohányzás károsítja a gyerekek artériáit

12220040_sA passzív dohányzás maradandó károkat okoz a gyerekek artériáiban, idejekorán öregítve a vérereiket – állapították meg ausztrál szakemberek.

A European Heart Journal című folyóiratban közölt tanulmány szerint a passzív dohányzás okozta kár – vagyis az artéria érfalának megvastagodása – a későbbiekben növeli a szívroham és az agyi érkatasztrófa kockázatát. A több mint kétezer, három és 18 éves kor közötti fiatal bevonásával készült vizsgálat eredményei szerint a káros elváltozás csak akkor következett be, ha a gyermek mindkét szülője dohányzott. A szakértők szerint a gyermekek esetében nincs „biztonságos” szintje a passzív dohányzásnak való kitettségnek.

A szakemberek ultrahangos vizsgálattal nézték meg, hogy miként változott az egyik fő – a fejet és a nyakat oxigéndús vérrel ellátó, a nyakon felfele a fej irányába futó – artéria falának vastagsága azoknál a gyerekeknél, akiknek mindkét szülője dohányzott. Az eredmények szerint az ütőér falának elváltozása – intima-media vastagság – kezdetben csekély volt, ám mintegy húsz évvel később, amikor a gyerekek elérték a felnőttkort, már jelentőssé és észlelhetővé vált.

„A tanulmányunk azt mutatja, hogy a gyermekkorban való passzív dohányzás közvetlen és visszafordíthatatlan kárt okoz az artériák szerkezetében” – húzta alá a tanulmány egyik szerzője, Seana Gall, az ausztrál Tasmániai Egyetem munkatársa. „A szülőknek és azoknak, akik fontolgatják a gyermekvállalást, le kellene szokniuk a cigarettázásról” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy ezzel nem csupán saját maguknak kedveznének, hanem a gyermekeik jövőbeli egészségét is védelmeznék.

A kutatók olyan, az összefüggésre talán magyarázatot adó egyéb tényezőt is figyelembe vettek, mint az, hogy a gyerekek idővel maguk is dohányossá váltak-e, ám mindezek nem változtattak az eredményeken. A szakemberek ugyanakkor nem tapasztaltak érfalelváltozást azoknál a fiataloknál, akinek csak az egyik szülője dohányzott. A kutatók elmélete szerint ennek az lehet az oka, hogy ilyen esetben talán nem volt olyan magas a passzív dohányzásnak való kitettség.

A Forest elnevezésű lobbicsoport vezetője, Simon Clark ugyanakkor óva int a rémhírterjesztéstől, mondván, hogy az artériák károsodásáért számos tényező, köztük a szegényes étrend és a légszennyezés különböző formái is felelősek lehetnek. (http://www.bbc.com/news/health-26432111)

Forrás: mti.hu, Fotó: 123rf.com


 

A szerzőről

Egészség-életmód coach vagyok. Segítek végigmenni egy úton, ahol Te adod a tartalmat és én a folyamatot. Meghatározol célokat, amiket elérsz. Ennyire egyszerű. :) Szabadidőmben lányommal és férjemmel az eltöltött közös idő jelenti számomra a feltöltődést a világ bármely pontján, legyen az egy manhattani forgatag, sátrazás az olasz tengerparton vagy éppen egy biciklitúra a Bükkben.

További cikkek a szerzőtől: | A szerző honlapja: Pesti Kata

 

Még nincs hozzászólás

Légy az első, aki hozzászól!

Szólj hozzá!

 




 

 
 
 
More in Gyermekek egészsége, Tudatos szülő (3 of 133 articles)