A boldog kamaszokból jobban kereső felnőtt válik

Több mint tízezer amerikai kamasz életének egy évtizeden át tartó követése alapján állapították meg brit kutatók, hogy azok, akik tizenévesen boldognak vallották magukat, fiatal felnőttként jobban kerestek.

29 éves korukban a tinédzserként lehangolt fiatal felnőttek fizetése 30 százalékkal volt alacsonyabb az átlagkeresetnél, míg a boldog kamaszok 10 százalékkal az átlag fölött kerestek – írták az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent tanulmány szerzői.

A követéses vizsgálat résztvevői 16, 18 és 22 éves korukban töltöttek ki kérdőíveket érzelmi jóllétükről, majd 29 évesen újra válaszoltak az immár keresetüket firtató felmérés kérdéseire.

„A boldogság jó előrejelzője a (későbbi) bevételnek”, még akkor is, miután figyelembe veszünk olyan tényezőket, mint a nem, az IQ és a fizikai egészség – idézte Andrew Oswald közgazdásznak, a Warwicki Egyetem munkatársának értelmező szavait tanulmányuk eredményéről a LiveScience című tudományos portál.

Forrás: www.mti.hu

Fotó: www.123rf.com


 

A szerzőről

Coach, természetgyógyász, 2 csodás fiú keresztanyja, a minőségi, egészséges táplálkozás (foodie) és a futás rajongója, a Család és Egészség honlap alapítója, aki azt vallja, hogy ha jó helyre fektetjük be az energiánkat, akkor egészséges, boldog, sikeres és kiegyensúlyozott életet lehet élni akár már napi 4 óra jól szervezett munkával.

További cikkek a szerzőtől: | A szerző honlapja: Molnár Andrea

 

Még nincs hozzászólás

Légy az első, aki hozzászól!

Szólj hozzá!

 




 

 
 
 
More in Fiatalok, Iskoláskor, kamaszkor, Tudatos szülő (17 of 80 articles)