A gerinces ember

Egy régi kínai mondás szerint csak kétféle ember van: akinek fáj a háta, és akinek fájni fog. Mai „rohanó”, valójában mégis inkább ülő világunkban ez sajnos fokozottan igaz.

A rossz hír: többnyire nem törődünk a hátunkkal, amíg nem fáj, amikor pedig már igazán fáj, szinte bármire képesek lennénk, hogy végre ne fájjon – vagy legalább ne annyira -, de sokszor nem találjuk a megfelelő megoldást.

A jó hír: Amíg a mozgásszervrendszerről van szó, ami nem fáj, abba nem is halunk bele, vagyis amíg nem fáj, még biztos nem olyan nagy a baj.

Mivel is ártunk gerincünknek (meg az azt tartó szalagoknak, izmoknak)?

1. Általában nem mozgunk eleget, viszont sokat ülünk (többnyire azt is helytelen tartásban), esetleg állunk egy helyben. Márpedig a gerincnek, és minden ízületnek alapvető éltetője a mozgás. Aztán, ha mozgunk, sokszor többet ártunk, mint használunk, mert nem a gerincnek megfelelő mozgásokat végzünk, vagy nem készítettük fel a gerincet kellően az adott megterhelésre.

2. Autózunk, illetve különböző kerekes szerkezeteken rázkódunk. No lám, ki gondolná, hogy az emberiség nagy találmánya, a kerék, az egyik legnagyobb átka is.

3. Stresszelünk, ennek pedig egyik tipikus testi megjelenési formája a gerinc körüli izmokban jelentkező makacs görcsök és csomók.

4. Ezen kívül persze pakolunk és cipekedünk, akár néha nagy súlyokat lehetetlen testhelyzetekben, vagy kisebbeket rendszeresen rosszul elosztva. Nem is említve kedvenc vesszőparipámat, a laptopot, ami szinte elkerülhetetlenül kikényszeríti az egyik legrosszabb testtartást: görnyedt hát, felhúzott vállak, előretolt fej.

Mit is tehetünk hát?

Tudom, nem fordíthatunk hátat a világnak, és vehetjük semmibe követeléseit, de mérlegelhetünk, mennyit kell belőle teljesítenünk, és azt hogyan tudjuk minél kevesebb ártalommal. Vegyük hát sorra fenti pontokat.

  • Igyekezzünk kevesebbet ülni, és többet mozogni, napközben álljunk fel legalább óránként, nyújtózkodjunk, végezzünk néhány egyszerűbb gyakorlatot.
  • Sportoljunk, és válasszunk főleg olyan mozgásformákat, amik nem rázzák vagy rángatják a gerincet, viszont lehetőleg minél alaposabban átmozgatják. (erről többet későbbi cikkemben)
  • Utazni ma többé-kevésbé elkerülhetetlen, de sokat számíthat a lengéscsillapító – autóban, biciklin és rolleren egyaránt -, illetve a helyes testtartást elősegítő ülés, háttámla. És mindenesetre ne feledjük, hogy a gerincsérv az egyik legtipikusabb sofőrbetegség.
  • A stresszoldás nem kifejezetten az én szakterületem, de a rendszeres mozgás ebben is sokat segít.
  • A kifejezetten célirányos mozgások, valamint egy jó masszázs pedig a már kialakult görcsök, csomók oszlatásában és a helyes testtartás kialakításában is nagy segítség.
  • Bevásárlásnál ne szégyelljük a „banyamobilt”, mert sokkal könnyebb vásárlás után a sarokba tenni, mint a „banyapúpot”. Ha nem tudunk leszokni arról, hogy nap mint nap a szokványos női ridikülnél vagy autóstáskánál nagyobb pakkokkal közlekedjünk, legalább válasszunk hátizsákot – városi hátizsákok között is vannak már nagyon jó hátkiképzésűek, a túrazsákokhoz hasonlóan -, vagy még jobb a ma már viszonylag könnyen beszerezhető gurulós táska – nem bőrönd, a kerekektől eltekintve inkább hátizsák fazonú.
  • És hát a laptop… a régi modelleknek már a cipelése is ártalmas. Ha csak szörfölgetünk vele, inkább vegyünk táblagépet. Ha otthon is azon gépelünk, tegyük asztalra, sőt azon is emelvényre, hogy a monitor szemmagasságban legyen (és ne a szemünket süllyesszük monitor magasságba) és kössünk hozzá egy rendes billentyűzetet, ami olyan alacsonyan legyen, hogy a vállunkat ne kelljen felhúzni.

És főleg mozogjunk, mozogjunk mozogjunk… Mert a mozgás élet.

Fotó: serezniy / 123RF Stock Photo


 

A szerzőről

Mióta az eszemet tudom, mindig sportoltam. 10 éven át oktattam úszást, később sítúravezetői tanfolyamot végeztem. Először itt ébredtem rá tudatosan, mit is jelent számomra a mozgásoktatás: hogy mások fejlődése nekem mekkora öröm. A DaoYin Gerinctornával 2009 áprilisában ismerkedtem meg, mivel ilyen területen kerestem megoldást. Gerinc- és hátizomproblémáim sokat javultak, illetve most már jól karban tudom tartani azokat. Sokéves sportoktatói tapasztalatom ellenére a mai napig csodaként élem meg, amikor emberek lelkesen számolnak be a változásról életükben a sport hatására. Itt kérdezhettek tőlem: http://www.csaladesegeszseg.hu/szakertoink/gero-emese-gerincterapeuta/

További cikkek a szerzőtől:

 

Még nincs hozzászólás

Légy az első, aki hozzászól!

Szólj hozzá!

 




 

 
 
 
More in Izületi, porc és csont problémák, Vitalitás, mozgás, sport (26 of 35 articles)