• Jógával jól kezelhető az alvászavar változókorban

    Jógával jól kezelhető az alvászavar változókorban

    A változókorban lévő, alvászavarral küszködő nők számára igen gazdaságos és mellékhatások nélküli altatószert találtak brazil kutatók, a jógát. Sok nő szenved korának előrehaladtával a klimax különböző tüneteitől, amelyek között gyakori az alvászavar. Világszerte sokféle altatótabletta kerül forgalomba, de ezek használata költséges és előfordul, hogy nincs megfelelő hatásuk, máskor pedig éppen ellenkező mellékhatások jelentkeznek. Rui Ferreira [...]

     
     
  • A jóga világnapja – január 31.

    A jóga világnapja – január 31.

    Nemzetközi jógatanárok és iskolák javaslatára január 31-ét a a jóga világnapjának nyilvánították. A jóga nem csak testmozgás, sokkal inkább egy  életérzés, filozófia és kultúra is, amivel javíthatjuk az életminőségünket is, és felébreszthetjük a bennünk lappangó testi és a szellemi erőket is. Ha még nem próbáltad, először úgy tűnhet számodra, hogy gyakorlat sorozat kivitelezhetetlen, ám minél [...]

     
     
  • Derékfájásod enyhítsd jógával

    Derékfájásod enyhítsd jógával

    A jóga szó összekapcsolódást, egyesítést jelent önmagunkkal, való énünkkel és az egyetemes léttel. Életvitel, és nem instant megoldás. Hajlékonysággal, lazasággal éri el általa az ember céljait, nem küzdéssel. Csodás életmódszer a könnyed testhez, tiszta lélekhez az univerzális egységgel egyesülve. Miben segíthet nekünk a jóga, ha fáj a derekunk? A jóga nem „orvosság”, hanem életvitel. Megelőzésre [...]

     
     
  • Sóterápia játékkal kicsiknek és nagyoknak

    Sóterápia játékkal kicsiknek és nagyoknak

    A Fehér Arany Sókuckó 2010. februárjában nyitott meg Zuglóban, családi vállalkozásként. A tulajdonosok- Ildi és Zoli- döntését, hogy létrehozzanak egy sóterápiás helyiséget, nemcsak egészségügyi adatok igazolták, hanem egy igényfelmérés is, melyből azt látták, hogy igen nagy az érdeklődés a természetes gyógyulási lehetőségek iránt. Mi lányommal tavaly télen találtunk rá, amikor elindult az a bizonyos náthás, [...]

     
     
  • A mikrohullámú sütő barát vagy ellenség?

    A mikrohullámú sütő barát vagy ellenség?

    A mikrohullámú sütő használata az 1980-as években terjedt el. Működésével kapcsolatban – jó vagy rossz tulajdonságáról, hasznosságáról, veszélyességéről – azóta nagyon sok ellentétes vélemény alakult ki. Sokan esküsznek rá, hogy rohanó korunkban, a technika mai színvonalán a mikrohullámú sütő használata semmiféle veszélyforrást nem jelent. Mások szerint, akik arra is gondolnak, hogy az ételekben meglévő bioenergia [...]

     
     
  • A földsugárzás és az egészség összefüggése

    A földsugárzás és az egészség összefüggése

    /Bencze Ágnes és Marosi József természetgyógyász szakértőink cikke/ A legtöbb ember, ha földsugárzásról hall, a köztudatban elterjedt Hartmann- és vízér sugárzásra gondol. Ha sugárzásokról beszélünk, ez a két sugárzás csak a jéghegy csúcsa. Ezenkívül, számtalan más sugárzás létezik és bizonyára sok olyan földsugárzás van még, mely nem is került a természetgyógyászok látókörébe. Mai rohanó világunkban [...]

     
     
  • Hogyan alakult ki az a szó, hogy csikung?

    Hogyan alakult ki az a szó, hogy csikung?

    Tőke Csaba tollából Ami nagyon érdekes, hogy a csikung szó az 1950-es években jött létre, annak ellenére, hogy amit takar, az akár dokumentáltan 7000 éves is lehet, mint pl. a Csung Jüan csikung gyakorlatai. Az 1950-es években a csikung gyakorlásban egy új fejezet következett be Kína szerte. A csikung addig egy titkosan őrzött ősi tudomány volt, [...]

     
     
  • Csikung – a kínai egészségmegőrzés ősi titka

    Csikung – a kínai egészségmegőrzés ősi titka

    Tőke Csaba tollából Azt mondom Kína! Mi jut eszedbe?  Nekem a tea, puskapor, agyaghadsereg és energetikai gyakorlatok, azaz csikung. A csikung, azaz energizáló mozdulatok és meditációk napi gyakorlása egyidős a kínai kultúra kialakulásával. A csikung – az egészségmegőrzés, az öngyógyítás, a gondolkodásmód ősi, kínai (több ezer éves múltra visszatekintő) tudománya, a környezettel és az egész [...]

     
     
  • A tibeti hangtálterápia története- Kiss Zsolt cikke

    A tibeti hangtálterápia története- Kiss Zsolt cikke

    (Peter Hess módszer) A tibeti hangtálterápia egy több mint 5000 éves gyógyító módszer. Évezredeken át tartó fennmaradása, eredményességének köszönhető. A nyugat-európai gyógyászatban történő elterjedése Peter Hess német fizikusnak köszönhető, aki  az 1980-as években találkozott Tibetben a hangtálak gyógyító erejével. Nyugati, racionálisan gondolkodó ember lévén, tudományos kísérletekbe kezdett a hangtálak gyógyhatásának titkát kutatva. Segítségére volt ebben [...]

     
     
  • Hangtál terápia

    Hangtál terápia

    Emlékszem a hangtálakkal való első találkozásomra. 2009 nyarán történt, hogy régen dédelgetett vágyam beteljesült és kedvesemet megleptem egy hangmasszázs kezeléssel. Mikor a helyszín felé mentünk vibrált bennünk és ezáltal köztünk is némi feszültség. Aznap csupa olyan dolog történt vele is és velem is amelyek negatív érzelmeket generáltak bennünk, ráadásul mivel meglepetésnek szántam a dolgot –páromban [...]

     
     
  • A stressz szerepe a betegségek kialakulásában 2. rész

    A stressz szerepe a betegségek kialakulásában 2. rész

    Sümegvári Kati írása Ha túllépünk teljesítőképességünk határán, akkor kimerülünk. Abban az esetben ha nem vagyunk képesek megbirkózni a veszélyeztető helyzettel, a krónikus stressz súlyos pszichológiai és élettani következményekkel járhat. A stressz általános jelei: Hangulatváltozások,idegesség, ingerlékenység Fejfájás, fáradtság, letargia Romló koncentráció, izomfeszültség Betegség (különösen hétvégén, szabadság alatt) Olykor előfordul hogy érzékeli az ember a stressz jelenlétét, [...]

     
     
  • Ayurveda testtípusok, ízek és a táplálkozás

    Ayurveda testtípusok, ízek és a táplálkozás

    Legutóbbi ayurvedával kapcsolatos cikkünkben megtudhattuk, hogy mit jelent az agni, mi az 5 elem és a 6 íz és ezek összefüggéseit. Most továbbmegyünk, hogy lássuk miért fontos a 6 íz megjelenése a táplálkozásunkban és milyen kapcsolatban vannak a saját testtípusunkkal. Agni – Rasa – Maha Bhutas – Dosha

     
     
  • Ayurveda – az elemek, a hat íz és a táplálkozás

    Ayurveda – az elemek, a hat íz és a táplálkozás

    Testünkben minden összefügg és mindenben meg van az 5 elem-Pancha Maha Bhutas /éter – Akasha, levegő – Vayu, tűz – Agni/Teja, víz – Jala/Apa, föld – Prithvi/ jelenléte különböző arányban. Ahhoz, hogy a felhasznált anyagokat, vitaminokat pótoljuk, fontos megvizsgálnunk életstílusunkat, étrendünket. Mit tartalmazzon étrendünk? Mi az összefüggés az elemek, az ízek és a táplálkozásunk között? [...]

     
     
  • Ayurveda alapok

    Ayurveda alapok

    Ayurveda – Szanszkrit szó, jelentése az élet tudománya. A hagyományos indiai életet átszövi a családra és a társadalomra gyakorolt hatásával, életfilozófiájával. Mi itt a honlapunkon egy gondolkodásmódot, mindennapokban gyakorolható támogatást szeretnénk nyújtani, hogy az ayurveda által megteremthető harmónia is minél több család életében folyamatosan jelen legyen. Miért pont ayurveda? Miért fontos ez nekünk itt Európában?